Emlékszem, az első ATB-albumot
kazettán kaptam meg. Könyörögtem érte apámnak. Ő aztán megvette nekem. Kezembe
vettem, nézegettem a borítóját és arra gondoltam, hogy André karrierje talán
nem lesz hosszú életű. Aztán betettem a kazettát egy magnóba és elkezdtem
hallgatni. Azonnal értettem az album címét; Movin’Melodies. Emlékszem,
hallgattam a legelső számot az albumról és rájöttem, hogy kell nekem ez a zene.
Kell a hangzásvilág. Tizenegy évesen szerelmes lettem ebbe a zenébe. Imádtam az
albumot az első hangtól az utolsóig. A kazettát nem találom, viszont André
zenéje minden időben megmaradt bennem és ez így van a mai napig.
A
következő két stúdióalbumot nem tudtam megvenni, szem elől tévesztettem a
munkásságát, de ha bármikor meghallottam a rádióban az ATB slágereket,
szaladtam a rádióhoz felhangosítani azt. Ekkor kérdőjeleztem meg a bennem
megfogalmazódott állítást, ami talán azért alakulhatott ki, mert az első album
borítójáról egy fiatal, az életet nem igazán komolyan vevő, 26 éves német
fiatalember nézett vissza rám. A Pető Intézet kicsit zártabb világ, mint az,
amiben élünk. Ennek ellenére úgymond bejutott hozzám ez a zene. Tíz éve jöttem
el onnan, tíz tanév telt el azóta. Azon a nyáron kaptam meg a következő
albumot, az egyik slágert számítógépnél a nővéremmel közösen énekeltük. De szép
is volt! Aztán jött a No Silence sikere, kaptam belőle egy másolatot a
borítóval. Műtét előtt álltam, jólesett a figyelmességnek ez az apró jele,
amivel az akkori barátnőm meglepett. Természetesen ezt is meghallgattam és rettenetesen
tetszett az új hangzás. A lemez sajnos elveszett, de nem felejtettem el Andrét
és az ő csodálatos munkásságát!
Aztán
jöttek sorra az albumok. Seven Years, Trilogy, Future Memories, Distant Earth,
egytől-egyig zseniális album. Mindegyiket megvettem az előbb felsoroltak közül! Személyes kedvencem az új stúdióban, új cuccokkal
készített Future Memories, elképesztően jól sikerült album lett. Különösen jó
érzés újra és újra megnézni az összesen ötven perces, bónuszba kapott videó
anyagot. Fantasztikus számomra az a közvetlenség, amivel André megajándékozza
rajongóit azáltal, hogy beenged minket a stúdiójába. Láthatjuk a speciális
képzettséget igénylő, laikus számára bonyolult eszközöket és a mestert munka
közben. Erre tényleg nincsenek szavak!
Most
pedig kedd reggel van, tíz nappal vagyunk az új album megjelenése előtt. Jövő
pénteken, délelőtt tíz órakor kerül a lemez a boltokba. Az eddig hallott
hangminták alapján elmondhatjuk, hogy ez az album talán a legjobb lesz az
összes közül. Mi, magyar rajongók pedig hivatalos facebook oldalunkon kezdjük el
nemsokára a visszaszámlálást. Ennek lényege, hogy az oldal szerkesztői
kiválasztják André pályafutásának 10 kiemelkedő alkotását és azokat közzéteszik
oly módon, hogy odaírják, hány nap van hátra a Contact megjelenéséig. Jövő
pénteken az új albumról kiválasztott számot tesszük majd közzé. Ezzel is
szeretnénk megköszönni Andrénak, hogy csodálatos albumaival megajándékozott
miket és mindig tudott újat mutatni. Reméljük, hogy folytatja tovább ezt a
munkát és kívánjuk, hogy egyszer ezért kapja meg a Grammy-díjat az elektronikus
zene kategóriájában. Magyarország ATB rajongói tehát ma délelőtt tíz órakor
megkezdik a különös visszaszámlálást. Mi így várjuk az albumot, és ami a
legfontosabb:
Köszönjük
André!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése